1994. május 18. A Milan minden idők egyik legnagyszerűbb csapatteljesítményével rukkolt elő a döntőben, annak ellenére, hogy inkább a Barca volt a favorit. Az olasz csapatból hiányzott a korszak talán két legjobb védője, Franco Baresi és Alessandro Costacurta, valamint a háromszoros aranylabdás, Európa-bajnok Marco van Basten, a legnagyobb csatárzsenik egyike. (Az már csak szinte mellékes, hogy sérült volt Papin és Brian Laudrup is, hogy a kissé túlértékelt Gianluca Lentiniről ne is beszéljünk.) A Milan a csoportmeccsek során mindössze kétszer tudott győzni (a Porto és Werder Bremen ellen otthon), a további négy mérkőzésén döntetlent játszottak (az Anderlechttel oda-vissza 0-0). Fabio Capello edzői karrierje elején tartott, de ekkor már négy scudettót szerzett a Milannal.
A katalán csapatból senki nem hiányzott, ráadásul két évvel korábban meg is nyerte a még régi lebonyolítású sorozatot. (Ronald Koeman szabadrúgásgóljával a Sampdoria ellen). A Barca Zubizarretával, Guardiolával, Nadallal, Bakeróval és persze az akkor három főben maximalizált "idegenlégióssal", Koemannal, Romarióval (még egy korszakos csatáregyéniség), valamint a bolgár fenegyerekkel, 1994 aranylabdásával, Hriszto Sztojcskovval állt fel. Sztojcskov egyébként a sorozat gólkirálya is lett 5 góllal, érdekes, hogy mindegyiket a mérkőzések első 35 percében szerezte. És csapat mögött ott állt a klub máig meghatározó exjátékosa, edzője, teoretikusa: Johann Cruyff.
Íme a csapatok kezdő tizenegyei:
| 1 | Sebastiano Rossi (GK) | 1 | Andoni Zubizarreta (GK) | ||
| 2 | Mauro Tassotti (C) | 2 | Albert Ferrer | ||
| 3 | Christian Panucci | 3 | Josep Guardiola | ||
| 4 | Demetrio Albertini | 4 | Ronald Koeman | ||
| 5 | Filippo Galli | 5 | Miguel Nadal | ||
| 6 | Paolo Maldini | 6 | José Mari Bakero (C) | ||
| 7 | Roberto Donadoni | 7 | Sergi Barjuán | ||
| 8 | Marcel Desailly | 8 | Hristo Stoichkov | ||
| 9 | Zvonimir Boban | 9 | Guillermo Amor | ||
| 10 | Dejan Savićević | 10 | Romário | ||
| 11 | Daniele Massaro | 11 | Aitor Beguiristáin |
A mérkőzés azonban minden várakozást meghazudtolóan végig a Milanról szólt. Massaro (akinek amúgy Sztojcskov volt a kedvenc játékosa...) már az első félidőben kettőt lőtt, az olaszok pedig - ahogy Cruyff a mérkőzés után elmondta - megnyertek minden párharcot, míg a Romario-Sztojcskov kettős alig került helyzetbe. A második félidő elején pedig a montenegrói játékmester (nem mellesleg a Crvena Zvezdával 1991-ben BEK-et nyert), Szavicsevics a döntők valaha volt egyik legszebb gólját lőtte (igaz, labdaszerzésekor a partjelző orra előtt letalpalta Nadalt). A Barca megsemmisült, amit mintegy 10 perccel később az egy évvel korábban még a Marseille-jel BL-t nyerő Marcel Desailly tett teljessé. Ő volt az első olyan futballista, aki egymás után két BL-döntőben játszott – és mindkettőn győztes csapat tagja volt.
Talán más eredmény született volna, ha Cruyff a mérkőzés előtt kevésbé erős szavakat használ az ellenfélre - legalábbis a hiányzó Costacurta így vélekedett sok évvel a mérkőzés után. A kiváló védő szerint az egész csapatot feltüzelték Cruyff kijelentései, mely szerint a Barca az egyértelmű esélyes, nem hibáztak akkor már 23 mérkőzés óta, és megérti, ha Capello aggódik Baresi és Costacurta kiválása miatt, ugyanis a katalánok támadófocija pusztító. Nos, a Milan "megfojtotta" a katalánok pusztító támadásait, és legázolta Guardioláékat. A döntőn amúgy 9 sárga lapot osztott ki Philip Don játékvezető.
A Milan 1988-89 óta a negyedik döntőjét játszotta, amiből hármat meg is nyert.
Az UEFA videója a döntőről, a főszereplők visszaemlékezéseivel. Egy kiváló poszt az 1993-94-es BL-sorozatról és a döntőről.
